romkocsma
Lokál
Való igaz, hogy csupán néhányszor voltam a Mumusban, de akkor mindig roppant jól éreztem magam. Egy borozás egy régi, kedves ismerősömmel, mécses mellett a kávézóban, két hatalmas buli a fenti részen, ahol ugyan a tánctér éppenhogy talpalatnyi, de az minidg tömve van, olyan klassz zenét játszott a dj… Így igencsak meglepett, hogy most, amikor a számomra szépemlékű helyről olvasok, kiderül, hogy másoknak több a rossz emléke vele kapcsolatban. De ne révedezzünk a múlton, tekintsünk inkább a szépreményű jövőbe! Itt a Mumus, hol a Mumus? – Lokál lett belőle. Reméljük, hogy az új hely számomra az elődjében szerzett élményekkel gazdagít majd, a kételkedőknek és fanyalgóknak pedig fricskát vet, és megmutatja nekik, hogy a Dob utcai épület, Lokálként méltó helyet foglal el a város romkocsmái között! / Szép Melinda



